A 2010. évi törvényi változásoknak köszönhetően van megoldás a „nem fizetés” problémájára. El kell indítani egy elektronikus fizetési meghagyást, amely a követeléskezelés, illetve a pénzbehajtás legegyszerűbb és leggyorsabb jogi útja.
Külföldön ez az eljárás immáron bevált szokás. Mind a magánszemélyek, mind a cégek a lejárt fizetési határidő után automatikusan fizetési meghagyást nyújtanak be, hogy mihamarabb hozzájuthassanak pénzükhöz, és ezáltal megakadályozzák a lánctartozások kialakulását is.
Azonban az elektronikus fizetési meghagyásnak vannak jogszabályi feltételei. Csak azokat a jogos követeléseket lehet szakszerűen behajtani, ahol Ön rendelkezik a követelés jogosságát igazoló dokumentumokkal (szerződés, teljesítési igazolás vagy számla). Ez esetben akár már másfél hónap alatt is elérhető a sikeres pénzbehajtás. Ugyanakkor, ha az adós ellentmond, az ügy perré alakul. A bíróságok 1-2 hónapon belül kitűzik a tárgyalást, így gyorsan el lehet jutni a jogerős ítéletig.
A fizetési meghagyás (FMH) olyan nemperes eljárás, amelyben a közjegyző a jogosult (azaz a kérelmező) egyoldalú kérelme alapján – a kötelezett meghallgatása, a kérelem érdemi vizsgálata és bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül – fizetési meghagyást bocsát ki a kötelezettel (azaz a követelés adósával) szemben. A fizetési meghagyásnak a kötelezett ellentmondása hiányában ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek. Amennyiben a kötelezett a meghagyás kézbesítésétől számított 15 napon belül ellentmondással él, az eljárás perré alakul, és a hatáskörrel, valamint illetékességgel rendelkező bíróság előtt folytatódik.
A fizetési meghagyásos eljárást kizárólag lejárt és összegszerűen meghatározott pénzkövetelés iránt lehet kezdeményezni, feltéve, ha az adósnak van ismert magyarországi idézési címe (lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve székhelye vagy képviselete).
Ha a meghagyást a kötelezett nem veszi át, azt a postán nem keresi, beáll a kézbesítési vélelem, és az ezt követő 15 nap leteltével szintén jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. Ilyen esetben azonban a kötelezett a végrehajtási eljárás során is ellentmondhat. Ezt a jogosult kivédheti a végrehajtói kézbesítés kérésével – ám ennek költsége van.
A munkaviszonyból származó pénzkövetelés iránti igény is érvényesíthető fizetési meghagyás útján, de csak akkor, ha az ügy tárgya nem a jogviszony keletkezése, módosulása, megszűnése vagy a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése, illetve fegyelmi vétség miatt alkalmazott jogkövetkezmény.
Mielőtt fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtana be, meg kell győződnie arról, hogy követelése lejárt, az esetleges perré alakulásra is figyelemmel, kellő bizonyítékokkal alátámasztható, és a kötelezett az Ön követelését kellően be tudja azonosítani (pl.: a követelésre vonatkozó szerződés, számla stb. alapján). Ellenkező esetben a kötelezett azért is ellentmondással élhet, mert nem tudja beazonosítani a követelést.
Fontos tudni, hogy az FMH indításakor nincs szükség a követelés jogosságának bizonyítására, az FMH kérelemhez nem szükséges csatolni semmit. A bizonyításra csak akkor kerül sor, ha az adós esetleg ellentmond. Ezért szükséges, hogy Önnek a birtokában legyenek a követelés jogosságát igazoló dokumentumok (szerződés, teljesítési igazolás, számla, társasházi jegyzőkönyv…).
Könyvelés – Pályázatírás
Egy helyen, szakszerűen.
Hogy Önnek jó legyen!
Új pályázati lehetőségek!
Ne hagyja ki ezt a lehetőséget!
Mi megnyerjük Önnek!
7621 Pécs, Jókai tér 3. (udvar)
72/320-634
30/376-36-23
info@konyveles-palyazatiras.hu
7623 Pécs, Megyeri tér 2/a., fsz. 1.
Bejegyezte a Baranya Megyei Bíróság, mint Cégbíróság
Cg. 02-09-069434
13280381-2-02
Minden jog fenntartva 2009 © Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. - Pécs